A vállalkozás fejlődésével az igények is nőnek!

Régi cimborám 25 évesen mondta azt, hogy neki most már elege van a munkás életből, ha már úgy is dolgoznia kell, hogy megéljen, miért más malmára hajtsa a vizet, inkább megcsinálja a maga szerencséjét. Vállalkozni is kezdett, mégpedig egy fényező műhelyt nyitott. Elsősorban autók, motorok fényezését vállalja, de gyakorlatilag bármit új színbe tud öltöztetni, csak le kell tárgyalni.

Kezdetben, a házától egy viszonylag távolabb eső garázssoron kezdett dolgozni egyedül. Az otthona és a munkahelye közti távot mindig vonattal tette meg. Szeretett vonatozni, mindig volt vicces sztorija, milyen dolgok történtek meg, pedig csak 10 percet vonatozott. Aztán ahogy a hírneve elkezdett szállni, mert elég jó munkát végzett, úgy jöttek a fényezni vágyók és lassacskán nem maradt szabad kapacitása, ezért alkalmazottakat kellett felvennie, akik besegítenek neki. Tehát gyarapodott, mint minden jól menő cég. Mostanra jutott el oda, hogy már 5 ember dolgozik neki és mindannyian kiváló munkát végeznek, ráadásul sok ügyfelet be is vonzanak, mert olyan körökben élnek, ahol az autó újrafújása elég gyakori tevékenységnek számít. A kollégák is vonattal járnak a garázssorra, bár már jó pár garázst felvásárolt és egybenyitotta, szóval lassan teljesen kinövi ezt a helyet, de amíg itt van a műhely, addig ide kell járni, azt pedig legcélszerűbb vonattal.

Sajnos a vonatjegy drága, sokszor pontatlan és megbízhatatlan, ezért többen jelezték már cimborám felé, hogy jó lenne egy autó, amivel közlekednek. El is gondolkodott rajta és a segítségemet kérte, hogy beszéljük át a témát, hogy mitévő legyen. Összeültünk egy sörre és elmondta a meglátásait, én meg az enyémet. Az enyém az volt, hogy vegyen egy kocsit hitelre, valami rozogát, és majd azzal összeszedik magukat a kollégái és együtt mennek-jönnek a műhelyből. Az ő ötlete azért sokkal elegánsabb volt. Inkább befektetne több járműre, amit nyugodtan bárhova használhatnak a többiek, azaz bérelni szeretne cégautókat. Ehhez csak egy jó flottakezelő kell!

Pont szerencséje volt, mert nem rég újságolta egy ismerősöm, hogy tudomást szerzett egy elég jó referenciákkal bíró flottakezelőről. A cég igényei szerint tudják ott a legjobb finanszírozási formát belőni. Nem kell multinak lenni, hogy jó ajánlatot kapjon az ember… Meg is néztük még ott telefonon keresztül az oldalt. Mindig kellemes csalódással tölt el, amikor egy honlap úgy működik minden eszközön, ahogy kell, ez itt sem volt másképp. Szerintem, ha egy cég oldala mindent elmond a tevékenységéről is, ezért ha már az oldalon fennakadásokkal találkozok, biztosan nem fogok megbízni bennük. Mivel itt minden kifogástalanul működött, jó eséllyel indult, hogy cimborám választása ráessen. Ahogy átfutotta az oldalt és a könnyű nyelvezetű írást hamar meg is értette, akkor már el is döntötte, hogy a flottakezelés  az ő feladatuk lesz. Úgy érzi, hogy itt tud olyan feltételeket kialakítani, hogy az ő vállalkozásának a lehető legjobb legyen. Ráadásul a bizalom se utolsó szempont egy ilyen üzletnél, az meg szerencsére már az elején kialakult. Az oldalon elérhető egy ingyenesen letölthető segítség is, ami még jobban elkalauzol a hitel, lízing, tartós bérlet, stb. világába.

Alig várja cimborám, hogy felvegye velük a kapcsolatot, és munkatársait meglephesse a vadonatúj autókkal. Biztos elégedettek lesznek, hiszen csak pár hete kezdtél el hangoztatni a problémát és úgy látszik hamar megoldást is talált rá a főnökük egy kiváló partner segítségével. Az új kocsikkal biztos egyszerűbb lesz a munkába menet, ráadásul sokkal kényelmesebb, nem is beszélve arról, hogy a hétköznapokat teljes mértékben tudják majd használni. Elég jól meg úgy is a fényezés, szép arculatot is tervezett neki, elég komoly vállalkozás lett belőle már mostanra is, pedig még fiatal kezdeményezés. Az autókban jó pénz van, de csak akkor tudod magadat eladni ebben a világban, ha látják rajtad, hogy ott vagy a szeren, ahhoz pedig jó autók kellenek, amire a fentebb említett flottakezelő elég jó partnernek bizonyul.