Beszélgetések a vonaton

A munkám miatt rengeteget kell utaznom, földmérő vagyok ugyanis. Régen mindenhova autóval mentem, de néhány éve, mikor megismertem mostani barátnőmet, megváltozott a hozzáállásom. Ő ugyanis nagyon környezettudatos, vegán, zero waste életmódot folytat, és maximum úgy hajlandó kocsiba ülni, ha az tele van. Így rászoktam a vonatozásra. Eleinte nehéz volt, hiányzott a szabadság, hogy bármikor kocsiba ülhetek, nem kell az órát néznem, hogy elérjem a megfelelő járatot, nem kell átszállásokkal kalkulálnom, és persze a kényelem, hogy magam lehetek, hallgathatom a kedvenc zenéimet, és nem kell másokkal törődnöm.

Aztán furcsa mód, kezdtem megszeretni a vonatozást. Először felfedeztem, hogy vonatozás közben lehet olvasni, amire régóta nem volt időm. Tetszett az is, hogy így bele tudtam feledkezni a tájba, nem kellett a vezetésre koncentrálnom. Aztán elkezdtem szóba elegyedni utastársaimmal. Engem is meglepett, de nagyon kellemesnek bizonyultak ezek a beszélgetések. És így rengeteg mindenről tájékozódhattam, amiről azelőtt nem sokat tudtam. Egy lehetőség volt, hogy mások életébe kicsit belelássak, és új dolgokat tanuljak.

Egyik ilyen utazásom alkalmával egy idősebb házaspárral ültem szemben, akik a házuk felújításáról meséltek nekem. Érdeklődve hallgattam, mert tudtam, hogy pár éven belül nekem és a barátnőmnek s hasznosak lehetnek ezek az információk. A házaspár felsorolta, mi mennyibe került a házon. Külön kiemelték a padlófűtés árát, és ragaszkodtak hozzá, hogy írjam fel magamnak a kivitelező elérhetőségét, mert nekik sikerült egy elég jó ajánlatot kifogniuk. Arról már hallottam, hogy a padlófűtés nem olcsó dolog, de azt is tudtam, hogy nincs is annál kényelmesebb módja a fűtésnek télen. Van egy ismerősöm, aki beszereltette és azóta mindig nagyon szeretünk nála lenni. Amikor a barátnőmmel az álomházunkról beszélünk, mindig előjön a padlófűtés, így remélem egy nap nekünk is olyan lesz.

A házaspár elmondta, hogy az oldalon, amit megadtak, árajánlatot is lehet kérni, így mikor hazaértem, kíváncsiságból megnéztem, mennyibe kerülne e fűtést beszereltetni a mostani lakásunkba, hogyan is néz ki egy ilyen padlófűtés ár. Nagyon elcsodálkoztam, amikor pár nap múlva megérkezett az ajánlat, és nem is volt olyan magas, mint gondoltam. Mikor a barátnőm hazaért a munkából, neki is elújságoltam a jó hírt. Ő pedig nagyon örült, mert az elektromos fűtés nem csak kényelmes, de környezetbarát is. Így most már biztos, hogy ha egyszer saját lakásunk lesz, a padlófűtést választjuk. Addig még nagyon sok vonatutat kell megtennem, de igyekszem ezeken az utakon minél több ingatlannal és felújítással kapcsolatos információt begyűjteni, hogy amikor sor kerül a lakás vagy ház vételre, elég tájékozott legyek.