Ha kopik a test, kopik a lélek is

Húsz éve dolgozom a vasúton: meglehetősen szolgálatkész és alázatos munkaerő vagyok, tisztelem a polgárokat és az emberek jogait, és fontosnak tartom, hogy a munkamorál a megfelelő szintjén működjön az emberekben.

A munkám során, kalauzként mindig törekedtem a pontosságra. Sosem késtem el, mindig öt perccel a munkakezdés előtt megjelentem, végeztem a rám kiosztott teendőket. Úgy gondoltam, ha a vonatnak pontosnak kell lennie, nekem is illendő az erre való precizitás.

Az emberekkel való kapcsolatom során is mindig szerettem volna a lehető legkorrektebben eljárni az egyes helyzetekben. Ha valakinek nem volt jegye, vagy esetleg hiányzott, elfelejtődött a kedvezményre feljogosító igazolvány, igyekeztem a lehető legkielégítőbb és körültekintőbb tájékoztatást adni – egyáltalán nem éreztem örömöt a büntetésben.

Abban annál inkább, ha segíthettem az embereknek. Ha túl nagy volt a csomag, és férfierőmet használva felkaptam a nagy zsákokat, bőröndöket. Ha valaki nem tudta, hol is kellene leszállnia. Ha valakinek megmutathattam a mosdót… De szerettem csak úgy beszélgetni is az emberekkel. Volt olyan, aki elmesélte egész élete történetét egy Kecskemétről Miskolcra tartó vonatúton. Úgy érezte, bennem megbízhat, vagy talán csak tudta, hogy soha többé nem találkozunk? Nem tudom. Mindenesetre örültem, szerettem az ilyen történeteket. Rengeteg emberrel és sztorival találkoztam utazásaim során, és másokon keresztül, mások szemével tapasztalhattam meg olyasmiket, amelyekkel nem biztos, hogy egyébként találkoztam volna.

Szerettem a munkámat. Viszont a kalauz munkakörrel járó folytonos föl s alá sétálás a mozgó járművön… elkoptatta a térdemet. A fájdalom rávetült nemcsak a munkámra, hanem az egész életemre is. Megkeserített engem, a családommal való viszonyomat, az idegenekre már nem mosolyogtam többé, és nem éreztem, hogy segítenem kellene nekik. Elkomorultam, elfásultam, szerettem volna egész nap csak feküdni. Nem beszéltem a feleségemmel, nem érdekelt a közélet sem, az unokáimmal is sokkal ritkábban játszottam. Akkor még nem ismertem a Béres porcerősítőjét.

Aztán egy fagyos, januári reggelen felszállt a vonatra egy nő. Bérlete volt, precízen összehajtva, beleillesztve egy tárcába. Mellette szépen az igazolvány. Elégedett voltam vele, és szimpatikusnak is tűnt, nagyon szép nő volt, kisimult arcú, bársonyos hangú, egészen kifinomult jelenség. Jól esett egy légtérben tartózkodni vele. Arra gondoltam, ilyen lehetett az én kisugárzásom is, mielőtt tönkrement minden…

Aztán ez a finom nő elkapta, ahogy egy pillanat erejéig a térdemhez nyúlok az éles, hasító fájdalom miatt. Együtt érzően szisszent fel, mint aki ismeri, tudja ennek a fájdalomnak a nemét. Óvatosan szólított meg, és kérdezett rá arra, hogy elkopott-e a térdemben a porc. Hozzátette, hogy nem tolakodni akar, hogy éppen látta ahogy, és a világért sem szólna bele, de neki is volt ilyen, ő balettozott, tudja mennyire kellemetlen és mennyire ellehetetleníti az életet. Azt mondta, próbáljak ki egy porcerősítőt, ha szabad ajánlania. Bólogattam, mire ő felírta egy kis cetlire a Béres porcerősítőt, meg a prevenciopatika.hu nevű weboldalt, utalva arra, hogy rendelni egyszerűbb, mint elbattyogni egy patikába fájós térddel.

Megköszöntem a segítségét, és zsebre vágtam a papírt.

Amikor hazaértem, az első dolog volt, hogy utánanézzek ennek a porcerősítőnek. Nem hittem az ilyen csodaszerekben. Ebben a tablettában, amelyet egyébként nagyon kedvező áron kínáltak, rengeteg vitamin volt belezsúfolva. A leírása alapján úgy láttam, éppen nekem találták ki. Megrendeltem, jöjjön, aminek jönnie kell alapon.

Néhány nap múlva meg is érkezett a rendelt csomag. Napi két szemet vettem be, a háziorvosommal is egyeztettem, aki megerősített a készítmény hatásosságában. Szinte rögtön éreztem a változást. A térdem mintha ruganyosabbá vált volna, az izmaim kiengedtek, nem volt a tartásomban sem annyi görcs már. Az egész befeszült, csomós testemre jó hatással volt a tabletta, és egy percig sem éreztem, hogy gyógyszert szedek: hiszen ez a készítmény tele volt vitaminnal!

Amióta elfogyott a csomagnyi levél (mivel rendszeresen fogyasztottam), egészen visszatért a jó kedvem is. Máshogy látom a világot, hasznosabbnak és kezelhetőbbnek érzem saját magamat is. Már megrendeltem egy újabb adagot – immár nem csupán magamnak, a feleségemnek is!

Hála az emberi jóságnak és újdonsült barátomnak, a porcerősítőnek, újra az vagyok, aki valaha voltam!